Brink&Campman

Brink&Campman

A Brink & Campman Holland szőnyeggyártó, a tervezést és a fejlesztést saját stúdiójuk végzi. A kollekcióban divatos színeket, mintákat, alapanyag választékot és változatos technikákat találunk. 2012-ben a Harlequin és a Brink & Campman együttműködésének köszönhetően létrejött egy izgalmas, a piacról eddig hiányzó koncepció. A Harlequin termékeivel színeiben és mintavilágában harmonizáló szőnyegeket dobtak piacra, amit a Brink & Campman gyárt az angol cég számára.

 

Brink & Campman Hivatalos honlap

ÚJ BEMUTATÓTERMÜNK

2016. augusztusában érkeztünk el a várva várt pillanathoz, amikor több mint egy éves teljeskörű átalakítást követően új bemutatótermünkbe költöztünk. Közel 300 m2-en, a belvároshoz közel, a Kodály körönd szomszédságában, igen frekventált helyen várjuk partnereinket és ügyfeleinket. Kétszintes bemutatótermünk jellegét az előremutató, indusztriális stílus határozza meg. A tervezés során előtérbe helyeztük a funkcionalitást, hogy partnereink az igényeiknek megfelelően, a legmagasabb színvonalon prezentálhassanak ügyfeleiknek. Az általunk képviselt prémium márkáink méltó helyre kerültek, egységet képezve a kialakított ipari atmoszférával. Álmunk megvalósult. Mindannyiunk bemutatótermét hoztuk létre. 

Kapcsolat

Bemutatóterem:  
1063 Budapest, Szinyei Merse u. 13. fszt. 4. üzlet  
Tel: +36 1 371 0391  
Tel/Fax: +36 1 204 4012  
e-mail: bevlo_kukac_bevlo.hu  
   
   
   
Ujváry Mariann Rendelések - Takács Edina
Üzletvezető e-mail: rendeles_kukac_bevlo.hu 
Mobil: + 36 70 432 4410, e-mail: info_kukac_bevlo.hu Mobil: +36 70 703 3158
   
Koczán Anikó Loch Nikolett
Értékesítési koordinátor Értékesítő
Mobil: +36 70 427 4396, e-mail: aniko_kukac_bevlo.hu Tel: +36 1 204 4012, e-mail: nikolett_kukac_bevlo.hu
   
Magyar Anita Pénzügy, számlázás - Kerezsiné Ficsór Laura
Értékesítő pénzügyi asszisztens
Tel: +336 70 411 6797, e-mail: bevlo_kukac_bevlo.hu Tel: + 36 70 615 4801, e-mail: laura_kukac_bevlo.hu
   
Márkus Viktória Tóth Vilmosné
Projekt koordinátor vezető (gyártás előkészítés) Projekt koordinátor (gyártás előkészítés)
Tel: +36 70 423 9720, e-mail: kivitelezes_kukac_bevlo.hu Mobil: +36 70 946 7500, e-mail: kivitelezes_kukac_bevlo.hu
   
Randek Patrícia  
Marketing   
Tel: +36 70 420 2963, e-mail: marketing_kukac_bevlo.hu  
   
Magony Phillip Zoltán  
Tulajdonos  
Mobil: +36 70 244 9828, e-mail: info_kukac_bevlo.hu  

 


Írjon nekünk

Írjon nekünk és kérje egyedi ajánlatát.
: *
: *
: *
Scion
Orac
Warwick
Wallquest
Dizz
Koroseal
Anthology
Arte
Kobe
Brink&Campman
Fuggerhaus
Ligne Pure
Khroma
Harlequin
IFI
Wind
Creation Baumann
Camengo
Ashley Wilde
Casamance
Guy Masureel
Sicis
Osta
T & T
HW
Dilzas
Készítette: DevelMedia